<<- Előző    Következő->>

WSS3 használata SBS-en

A Windows Sharepoint Services tartalomkezelő keretrendszert 2002 óta ismerem, így figyelemmel kísérhettem fejlődését, ahogy egyre használhatóbbá vált. Köztudott, hogy a második verzió része az SBS 2003-nak. Külön felületet, illetve nevet is kapott az alapértelmezett oldala, a companyweb. Igazából engem ez győzött meg először arról, hogy érdemes ezt az alkalmazást használni a hatékonyabb közös munka érdekében.

Azonban a harmadik verzió új szolgáltatásait megismerve igényem támadt, hogy ezeket az SBS tartományban is viszontlássam. Sajnos az ún. In-place upgrade, ami az egyszerű, helyben frissítést jelenti, ebben a környezetben nem támogatott. Lehetőségünk van azonban arra, hogy a két verziót párhuzamosan üzemeltessük egymás mellett, melynek két előnye van: a régi felület, tartalom továbbra is elérhető, miközben az újat tesztelhetjük, feltölthetjük, közben a régi tartalom migrálható az új környezetbe. Az SBS beépített varázslói a WSS3 belső szerkezete miatt az új verziót nem támogatják, így ha az áttérést választjuk, kénytelenek leszünk a kézihajtányos, Windows Server illetve WSS3 specifikus eszközöket használni. Meg kell említenünk egy szomorú tényt: a WSS3 egyik vonzó funkciója, a munkaterület levélfogadási képessége a telepített Exchange 2003 szerver miatt nem működik (az SMTP szolgáltatást használata miatt). Ennek a problémának a felodása, hogy a WSS3-at egy másik kiszolgálógépre kell telepíteni. Ezzel a megoldással egyébként komoly teljesítménynövekedést is elérünk, tehát a bevezetés tervezésekor érdemes számolni vele.

Érdemes megjegyezni, hogy a Sharepoint Services ezen verziója továbbra is ingyenesen elérhető és használható. A WSS 3 telepítőcsomagja beépített SP1 frissítőcsomaggal immáron magyar nyelven is letölthető. Érdemes mindig az operációs rendszer nyelvével megyegyező verziót telepíteni (pl. angol), és csak utólag a honosított nyelvi csomagot, ugyanis érdekes eredményeket produkálhatnak a verziókülönbségek. Íme egy példa:

Az utólag telepített nyelvi csomaggal már tetszőleges site-okat létrehozhatunk, csak a központi menedzsment marad az eredeti telepítőcsomaggal megegyező nyelvezetű.

Előkészületként tudassuk a felhasználókkal, hogy szerencsés esetben bő fél óráig nem lesz elérhető a companyweb szolgáltatás. Természetesen érdemes több időt rászánni a feladatra, például válasszunk egy hétvégét, vagy az esti órákat.

Lássuk tehát lépésről lépésre, hogyan települ a WSS3 SBS szerverünkre, külön példányként:

  1. Telepítsük a :NET framework 3.0-t, ami nélkülözhetetlen háttér a működéshez.
  2. Indítsuk el a WSS3 telepítőjét.
  3. Válasszuk a 3. pontot a frissítés fülön: Nem, nem akarunk frissítést, külön példányt szeretnénk használni.
  4. A keretrendszer telepítése nagyságrendileg 10 perc, a végén indítsuk el a Sharepont technológiák konfigurálása varázslót…
  5. … amely felhívja a figyelmet néhány kapcsolódó szolgáltatás átmeneti elérhetetlenségét. Ebben a lépésben települ például a központi adminisztrációs oldal. Ez a folyamat ismét 10 percnyi időt vesz igénybe.
  6. Ezután az adminisztratív eszközök között megtaláljuk a központi adminisztráció ikonját, melyet elindítva az egész WSS3 szolgáltatást kezelhetjük. Ahhoz, hogy a WSS2 motor által üzemeltett companyweb újból elérhetővé váljon, törölnünk kell az alapértelmezett webhelyen létrejött WSS3 webalkalmazást, és egy újat kell kreálnunk, mely egy másik IIS website lesz.
  7. Először hozzunk létre egy új webalkalmazást, melyhez válasszuk az alkalmazáskezelés fül webalkalmazás létrehozása menüpontot, adjuk meg a szükséges paramétereket (név, portszám, adatbázis helye, keresőmotor).
  8. Az üres webalkalmazásba hozzunk létre egy legfelsőbb szintű website-ot valahol
  9. Most már törölhetjük a telepítéskor alapértelmezetten létrejött, 80-as portot használó WSS3 webalkalmazást, az alkalmazáskezelés>webalkalmazás törlése menüben. Törölhetjük a tartalomadatbázist, illetve a webszájtokat is.
  10. A sharepoint szervert üzemeltetők legjobb barátja az IISreset. Ezzel indítsuk újra az alapértelmezett webhelyet. Ezután a companyweb, vagyis a WSS2 motor életre kel.

A munkafolyamatok WSS3-ban való támogatásának tervezése, a WSS3 testreszabása, illetve általános üzemeltetése finoman szólva túllépné e publikáció kereteit, de mindenkinek ajánlom figyelmébe az érintett területek kipróbálását.

Ajánlott tanfolyamunk:
SBSWSS3 - Windows Sharepoint Services 2007 használat, adminisztráció

<<- Előző    Következő->>